Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. november 18. Jenő nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2018. július 18. (szerda) 18:34Megerősítették: jövőre 8 százalékkal nő a szakdolgozók bére

A költségvetés fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években megvalósult béremelés továbbviteléhez is. 

A kormány célja, hogy mindenki, aki tud, és képes, dolgozhasson; a 2019-es költségvetés ennek figyelembevételével készült, és az adócsomag is több, a munkaerőpiacot érintő változást tartalmaz - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: 2019-ben folytatódnak a közszféra béremelései. Az egészségügyi szakdolgozók esetében - a 2016-ban indult többlépcsős béremelés részeként - 2019 novemberétől további 8 százalékos emelésre kerül sor. Az államtitkár elmondta azt is, a költségvetés fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is. 

Jövőre mintegy 4000 milliárd forintot fordítanak a fejlesztések finanszírozására. A 2016-ban kötött hatéves béremelési és adócsökkentési megállapodás nyomán további 2 százalékponttal - 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó kulcsa. Ez a csökkentés több, mint 130 milliárd forintot hagyhat a gazdaságban. A családi adókedvezmény mértéke a kétgyermekesek esetében 40 ezer forintra nő, ami 20 milliárd forintot hagy mintegy 380 ezer családnál. A nyugdíjasok foglalkoztatásában pedig jelentős könnyítést jelent majd, hogy az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után nem kell szociális hozzájárulási adót és járulékokat fizetni.

Kitért arra is, hogy a 2019. január 1-jétől igénybe vehető adókedvezmények célzottabbá válnak, így a munkaerőpiacra lépők, a három vagy több gyermeket nevelő munkaerőpiacra lépő nők, a szakképzettséget nem igénylő és mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatottak, a megváltozott munkaképességűek és a közfoglalkoztatottak után lehet majd érvényesíteni. 

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner