Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. május 23. Dezső nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2018. december 11. (kedd) 16:31Kásler: szükség van a kórházi kancellárokra

Szükség van az egészségügyi intézmények felett ellenőrző pozíciót betöltő személyekre.

Az állami és magánegészségügy szétválasztásának tervezete előrehaladott állapotban van, és bár mindkettőnek van helye az ágazatban, nélkülözhetetlen, hogy tiszta és átlátható viszonyrendszert alakítsanak ki – mondta el a Magyar Időknek Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Hozzátette: ezzel kapcsolatban erős érdekek ütköznek össze, amelyek nyilvánvalóan érdeksérelmeket és rendkívüli reakciókat fognak előidézni, de erre fel vannak készülve. – Fontos, hogy a magánkórházak ne tudják kijátszani az állami ellátóhelyeket, és fordítva – tette hozzá az orvosprofesszor.

Kásler Miklós arról is beszélt, hogy a kormány jelentősen megemeli a szakdolgozói béreket: négy év alatt összesen 72 százalékkal az idei alapbérhez képest. Mint mondta, a béremeléssel céljuk az utánpótlás-növelés is, ugyanakkor ez csak egy intézkedés a sok közül. – Abból indulunk ki, hogy soha nem tudunk annyit fizetni az ápolónőknek itthon, mint amennyit Németországban kereshetnek, ugyanakkor a németek sem tudnak olyan magas bért adni, mint az amerikaiak. – Ezt áthidalva a magyar kormány a lakhatás megkönnyítését is célul tűzte ki a béremelések mellett, mert ennek biztosan van visszatartó ereje, ahogy az ösztöndíjaknak is – fogalmazott.

Az idei kórházi konszolidációval kapcsolatban a tárcavezető elmondta, az intézmények eladósodásának hátterében több ok is húzódhat, ezeket nagyon pontosan fel kell mérni és biztonságos, hosszú távon is hatékony gazdálkodást kialakítani. Szavai szerint szükség van az egészségügyi intézmények felett ellenőrző pozíciót betöltő személyekre, akiket hívhatunk akár kancellárnak vagy pénzügyi biztosnak is, azonban nem olyan hatáskörrel fognak bírni, mint más ágazatok kancellárjai.

Ezt az intézkedést azután tudják majd bevezetni, ahogy elkészül a tizenöt legjobban eladósodott kórház értékelése, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) végez, de Kásler Miklós felkérte a Pénzügyminisztériumot, hogy ők is adjanak szakembert a vizsgálathoz.

Megerősítette a már korábban meglévő véleményünket, hogy át kell nézni a kórházak pénzügyi viszonyait, de nem úgy, mint egy gyárat vagy iskolát, hiszen az egészségügy egészen speciális helyzetben van – emelte ki. Ez a speciális helyzet két alapvető – ám sokszor nem szinkronban lévő – törvényszerűségből fakad: az egyik, hogy minden beteget el kell látni, ez számít prioritásnak. A másik viszont az, hogy nem vállalhat kötelezettséget az adott kórház olyan ellátásra, amelyre már nincs fedezet – mondta.

Kérdésre válaszolva Kásler Miklós elmondta: a nyugdíjaskorú ápolók és orvosok továbbfoglalkoztatásáról nem terveznek jogszabályt módosítani, az ügy jelenleg nincs napirenden. A miniszter ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a háziorvosok jelentős része nyugdíjkorhatár felett van, és számukra továbbra is biztosítják a foglalkoztatást. Továbbiak a teljes cikkben olvashatók

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner