Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. február 20. Aladár és Álmos nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2019. február 6. (szerda) 17:16Azonnali tárgyalást sürget a MOK a kormánnyal

630-640 milliárdos bértömeg emelkedésre van szükség, és ezt Magyarország ma képes kifizetni.

A tavaly áprilisi választásokat megelőző néhány hétig szigorú menetrend szerint folytak a tárgyalások a reprezentatív szakszervezetet vezette delegáció és az egészségügyi kormányzat között. Tavaly március óta idén januárig egyáltalán nem volt semmiféle – mondta el Éger István, a MOK elnöke az ATV Start című műsorában ma reggel. Január elején kezdődtek meg újra az egyeztetések, éppen tegnap volt megint egy forduló. de nagyon lassan, nagyon nehezen haladunk. Mi közben az idei és a következő évek költségvetésén látjuk, hogy az egészségügyet illetően a számok nem tartalmazzák azt, amit a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlése kijelentett: 1000 milliárd forintból lehetne nagyjából rendbe tenni úgy az ágazatot, hogy egy alapnívón az jól működjön.

Kérdésre válaszolva Éger István elmondta, a most követelt tárgyalások esetében nem az azonnaliság a lényeg, hanem az, hogy megfelelő gazdasági és politikai kompetenciával bíró tárgyalófél kell.

Ez a probléma is évtizedekre nyúlik vissza és állandóan ismétlődik: nagyon kedves, nagyon rendes emberekkel tárgyalunk, akik azonban nagyon szűk mozgástérrel rendelkeznek. Olyan szinten kellene felfogni az egészségügy baját, ami nemzetstratégiai kérdéssé emeli és így megfelelő politikai döntések születhetnének róla.

Ez nem a miniszter szintje, mert a mi egészségügyi minisztereink mindig vert helyzetben vannak, az egészségügy sohasem képez prioritást a kormány gondolkodásában, és ez ellen nekünk küzdeni kell. Kérdésre válaszolva az elnök elmondta: személy szerint Orbán Viktorral, illetve az ő környezetéből kiválasztott tárgyalóféllel szeretne leülni a kamara, aki meggyőzhető és tájékoztatható a tényleges helyzetről.

A felvetésre, hogy ez a személy nem az egészségügyért felelős miniszter-e, Éger úgy válaszolt: nem, és ezt határozottan ki kell jelentenem. Az elmúlt 20-25 év tapasztalata alapján egyértelműen és határozottan nem. Amíg az egészségügyért felelős miniszter a kormányban mindig háttérbe szorul, és sosem tudja kellő súllyal és eredménnyel képviselni az egészségügy és azáltal a magyar lakosság érdekeit, addig nem. Ez nem a személyre érvényes, hanem tapasztalataink szerint a funkcióra. Ez a miniszteri poszt súlytalan. A MOK azokkal a parlamenti és kormánypárti erőkkel akar tárgyalni, akik a politikai trendeket, a stratégiát ma meghatározzák.

Nem véletlenül lázadoznak a különféle orvos csoportok, őnekik a kritikájukban igazuk van, és a követeléseik zömét mi is számtalanszor leírtuk és erről dokumentumok sora van. Az más kérdés, hogy a kollektív emlékezés olyan, hogy mindig csak azt hallja meg, ami éppen aktuálisan elhangzott.

Éger István elmondta, tízezres számban hiányoznak orvosok és nővérek az ágazatból, - ezért is kell megszüntetni a nyugdíjas munkavállalók durva megkülönböztetését – a hiányzó összeget firtató kérdésre pedig úgy válaszolt: egy 630-640 milliárdos bértömeg emelkedésre van szükség és ezt Magyarország ma képes kifizetni. Ezekkel a bérfejlesztésekkel akár már holnaptól meg lehetne szüntetni a hálapénzt.

A beszélgetés itt megtekinthető

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner