Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. április 26. Ervin nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2019. április 15. (hétfő) 18:03Átadták a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjakat

Kilencen vehették át idén a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Jövőre már tíz díjazott lesz.

"Mesélik, hogy akik egykor hallották Szent-Györgyi Albert mindig magával ragadó előadását, azoknak megváltozott az élete. Reméljük, hogy azoknak az orvosoknak, akiket a Nobel-díjas tudósról elnevezett díjra jelöltek, illetve díjjal kitüntettek, szintén életre szóló változást hoz ez az elismerés". Mindez azon a csütörtöki, a Magyar Tudományos Akadémián tartott rendezvényen hangzott el, ahol kilenc olyan orvost ünnepeltek, akiket az egész országból a betegek és a szakma az év legjobbjainak választott.

Több mint 700 orvost javasoltak a betegek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra, amelyet 2017-ben a Nobel-díj 80 éves évfordulója alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal hozott létre. A második alkalommal meghirdetett díjra több mint 100 ezer szavazat érkezett, ennyi páciens gondolta úgy, hogy szeretné kimutatni háláját azoknak a doktoroknak, akik nemcsak szakmájuk legjavát nyújtják, hanem valóban szívvel-lélekkel gyógyítanak.

A jelöltek közül végül a legtöbb szavazatot kapó hét orvos vehette át a Szent-Györgyi Albert közönségdíját:

Dr. Tandel Beáta, az egyetlen nő a kitüntetettek között. A balassagyarmati Kenessey Albert Kórház sebésze, mottója: "Hittel és szeretettel".

Dr. Deák György a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekgyógyásza, gyermekneurológusa. Mottóját a bibliából vette: "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük."

Dr. Felföldi Ferenc, a Paksi Gyógyászati Központ gasztroenterológusa. Mottója: "A napi munkaidő általában 8 óra, az orvosi hivatás ugyanakkor 24 órán át tart."

Dr. Förhécz Zsolt, a Semmelweis Egyetem III. számú Belgyógyászati Klinikájának belgyógyász-kardiológusa. Mottója: "Kommunikáció, empátia, mosoly - az orvos személye maga is gyógyszer."

Dr. Kemény András Dány község háziorvosa Mottója: "Jó orvos csak jó ember lehet. Jó orvosnak lenni, mert sok jót lehet cselekedni."

Dr. Körmendy Szabolcs, a kalocsai Szent Kereszt Kórház tüdőgyógyásza: Mottója: "Gyógyítani hittel, szívvel a teljes embert!"

Dr. Petlyánszki Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Rendőr-főkapitányság főorvosa. Mottója: "Alázat a betegek iránt".

Az ünnepségen két szakmai kitüntetést is átadtak. A páciensek jelöltjei közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a 40 év alatti, illetve 40 év feletti orvost, aki különdíjjal, illetve életműdíjjal ismertek el.

A különdíjat dr. Kőnig Róbert, a Szent János Kórház gyermeksebésze kapta. Mint a díjátadón elmondta: szerinte ahhoz, hogy valaki ezt a hivatást jól csinálja bátornak, úttörőnek és alázatosnak is kell lennie egyszerre a szakmájában. Ezen kívül, mint mottójában is hangsúlyozza, fontos a közérthetőség és a humor.

Az életműdíjat dr. Altorjay István a Debreceni Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika belgyógyász-gasztroenterológus professzora kapta. Azt vallja, hogy a jó orvos a megfelelő szakmai felkészültség mellett empatikus, reményt és derűt hordozó, jó ember is legyen, hiszen kiszolgáltatott, sérült vagy sérülékeny embereknek kell mindennap segíteniük a harmónia helyreállításában. Nem véletlenül választotta mottójául: "Mindig segíteni akarás, hittel és emberszeretettel".

Bár az ünnepségen nem tudott részt venni, üzenetet küldött Szent-Györgyi Albert özvegye, Marica Szent-Györgyi:

"Gratulálok azoknak a kiváló orvosoknak, akiket idén megválasztottak a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra! Köszönjük elkötelezett munkájukat, amellyel kivívták betegeik és a közösség tiszteletét egyaránt. Őszinte tiszteletemet küldöm minden egyes ápolónak és orvosnak, aki azon dolgozik, hogy a lehető legteljesebb gondoskodást tudja nyújtani. Köszönöm továbbá az összes betegnek, aki elismerte a szakértelmet és az elkötelezettséget azzal, hogy szavazott. Minden egyes szavazat egy-egy kórtörténetet képvisel és egy beteg háláját fejezi ki. ..."

Az ünnepségen azt is bejelentették, hogy jövőre egy újabb tizedik díjat is átadnak majd, ezt pedig a legtöbb szavazatot összegyűjtő egészségügyi szakdolgozó kapja majd.

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner