Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. január 16. Gusztáv nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2017. január 16. (hétfő) 10:40Öt és fél perc jut egy betegre a háziorvosnál

A KSH adatai alapján tizenöt év alatt már több mint 300-zal csökkent a szakmában dolgozók száma.

Egyre több beteget kell ellátniuk a háziorvosoknak, ami azt eredményezi, hogy a rendelőkben hosszabbak a sorok, megnő a várakozási idő, miközben átlagosan alig néhány perc alatt kell kezelni a pácienseket – tudta meg a Magyar Nemzet. 2015-ben az egy orvosra jutó éves betegforgalom már 11 474 fő volt, 2010-ben még 10 994, 2000-ben pedig 9208 – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb Egészségügyi statisztikai évkönyvéből. Ha ezt napi, átlagos betegszámra is lebontjuk, akkor 254 munkanap alatt a háziorvosoknak 2015-ben naponta 45 pácienst kellett ellátniuk, miközben a legtöbben 3-4 órát rendelnek. Ez idő alatt átlagosan 5,3 perc jut egy emberre. Ha több időre van szükség, akkor előfordulhat, hogy nem mindenki kerül sorra.

A KSH adataiból az is kiderült: a magyarországi háziorvosok 2015-ben összesen 55,5 millió beteget láttak el rendelőkben, és mindössze 1,7 millió pácienst kezeltek azon kívül. Jóval ritkább tehát, hogy valakit az otthonában vizsgáljon meg az orvos. Az évenkénti bontásból is az látszik, folyamatosan csökken a rendelőn kívüli ellátások száma, 2000-ben még több mint háromszorosa, 5,6 millió volt az otthon kezelt betegek száma a jelenleginek. Azóta azonban folyamatos visszaesés tapasztalható.

Ennek egyik oka lehet a túlterheltség, hiszen a háziorvosok mára egy rendelési napon jóval több embert kénytelenek ellátni, mint öt-tíz évvel korábban. A KSH adatai alapján tizenöt év alatt már több mint 300-zal csökkent a szakmában dolgozók száma. A fiatal háziorvosok messze nem pótolják azokat, akik feladják praxisukat.

Évről évre több pácienst küldenek tovább ekg-, röntgen- vagy laborvizsgálatra az alaposabb diagnózis érdekében. 2015-ben 6,8 millió alkalommal kérték a háziorvosok ezeket a vizsgálatokat, ami 200 ezerrel több, mint egy évvel korábban, és 400 ezerrel nagyobb a mutató a 2013-asnál. Emellett azonban érdemes arra is kitérni, hogy  eközben folyamatosan csökken azoknak a száma, akiket egyéb szakrendelésre küldenek. 2015-ben csupán 4,7 millió beteg esetében éltek ezzel a lehetőséggel a háziorvosok. Továbi adatok a teljes cikkben

mok.hu

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner