Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. március 23. Emőke nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2017. április 10. (hétfő) 10:131000 milliárdos keretből pályáztat az EMMI

Rétvári: Március végéig megjelentek az Emmi kezelésébe tartozó pályázati felhívások.

Március végéig megjelent az összes, Emberi Erőforrások Minisztériumának területéhez tartozó uniós, illetve EFOP-pályázati felhívás - közölte Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen. Schanda Tamás államtitkár közölte: több mint 1000 milliárd forintos keretről van szó.

Rétvári Bence kiemelte: nagy feladat volt az Emmi számára, hogy minden forrást a meghatározott ütemterv szerint kiírjon. Mint kifejtette: minden egyes projekt sok kisebb pályázatra bomlik, sokféle területet és intézményt kell szolgálni. Az egyes pályázatokat mindenhol tankerületre, felsőoktatási intézményekre, egészségügyi intézményekre, kórházakra kellett szabni - mutatott rá, hozzátéve: a felhívások március végéig megjelentek.

Az államtitkár négy célt, illetve pillért jelölt meg az EFOP-pályázatokkal összefüggésen. Mint kifejtette: az egyik az erősödő családok és közösségek témája. A kormány szerint mindennek a család az alapja, ezért azok a programok nagy hangsúlyt kaptak, amelyek megerősítésüket szolgálják - mondta Rétvári Bence.

A második a bővülő középosztály, ez a pályázati csomag azoknak nyújt további lehetőséget, akik stabil egzisztenciával rendelkeznek, ezt szeretnék megőrizni, bővíteni. Ehhez kapcsolódik a területi felzárkózás. Magyarországnak vannak olyan részei, ahol akár az egészségügyi kilátások, akár az oktatási helyzet rosszabb, mint máshol. Ezt a területi különbséget kompenzálnák a pályázatokon keresztül, és ez a fő támogatási elve a támogatásoknak - jegyezte meg az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy nem felzárkóztatásról, hanem felzárkózásról van szó.

Közlése szerint a felzárkózási programokat mintegy 100 milliárdos keretösszegben írták ki, és ezek mind azt segítik, hogy az egzisztenciát meg lehessen erősíteni, valamint a tehetséggondozást segítsék, illetve a mélyszegénységet mérsékeljék.

A negyedik terület az aktív ember, ami az egészséges, a közösségi, a munkát vállaló, vállalkozó embert egyaránt jelenti.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a Széchenyi 2020 programon belül 12 ezer milliárd forint áll rendelkezésre, ebből humánfejlesztésre mintegy 1000 milliárd jut, és két operatív program tartozik a tárcához.

Az egyik a rászoruló személyeket támogató program, 34 milliárdos kerettel. Természetbeni juttatásokat biztosít az érintetteknek, így élelmiszer, higiénai csomagokat, kísérő szolgáltatásokat. A másik az emberi erőforrás-fejlesztési program, amelyre 952 milliárd jut. Emellé pedig saját forrást is tesz a kormány, így jóval 1000 milliárd áll rendelkezésre - közölte.

A pályázati felhívások mind megjelentek - hangsúlyozta ő is, hozzátéve: ez szükséges volt, hogy a források minél korábban a kedvezményezetteknél legyenek.

Következő lépésként a pályázók jelentkezhetnek a felhívásokra - mondta Schanda Tamás. Jelezte: még az idén a 952 milliárdos keret 85 százalékára szerződni kell, és a kedvezményezettekhez el kell juttatni a forrásokat. Ez a következő években stabil és kiszámítható projektvégrehajtást követel meg tőlük - rögzítette az államtitkár.

mok.hu

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner