Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. június 26. János és Pál nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2017. május 1. (hétfő) 09:54Már idén bevezethetik a mentők életpályamodelljét

Béremelésre és kórház-átalakításra jut a legtöbb pénz a következő évben.

Az újabb nyolcszázalékos béremelésre és a fővárosi kórházfejlesztésre megy el a legtöbb pénz abból a mintegy 200 milliárd forintos többletforrásból, ami a jövő évi költségvetésben az egészségügyre jut – derült ki a kórházigazgatók siófoki kongresszusán. Itt nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kórházak gazdasági-műszaki személyzete számára egyelőre nincs esély az egészségügyiekéhez hasonló kiemelt bérezésre, a mentőknél azonban még az idén bevezethetik az életpályamodellt, írja a magyaridok.hu portál.

Ónodi-Szűcs Zoltán a Magyar Kórházszövetség éves kongresszusát követően újságíróknak hangsúlyozta: ezzel összességében a GDP 1,5 százalékának megfelelő összeggel növekedik az ágazat működtetésére fordítható keret. Ezt ugyanolyan óriási előrelépésnek nevezte az ágazat első embere, mint azt, hogy sikerült elfogadtatni a kormánnyal, hogy ne egyetlen szuperkórházat építsenek fel mintegy presztízsberuházásként, hanem támogassák a főváros egészségügyi ellátásának teljes átalakítását. Azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön a Kormányinfón Lázár János miniszter közölte, 185 milliárd forinttal növelik az egészségügy költségvetését, az államtitkár azt mondta: még nem sikerült az ágazat minden igényét elfogadtatni a gazdasági tárcával.

Mészáros János helyettes államtitkár jelezte: az eddig elfogadott növekmény mintegy kétharmada szolgálja a fedezetét a jövő évi, újabb 8 százalékos szakdolgozói béremelésnek, és egy jelentős tétel szolgálja a budapesti kórházfejlesztést is. De jut pénz a háziorvosi és a védőnői szolgálatok megerősítésére vagy például az egynapos sebészeti ellátások elterjesztésére is. Sőt, a tervek szerint már az idén elinduló mentő-életpályamodellre is, amelyről külön kormány-előterjesztés készül – mondta.

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner