Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2019. január 16. Gusztáv nap van.
KezdőlapArchívum :: Hír archívum
2017. október 24. (kedd) 21:01Még mindig kevés az ápolók fizetése

Mint a sebbe hintett só, olyan az újabb novemberi béremelés az egészségügyi szakdolgozók számára. 

Hiába kezdett a kormány több éves, elhúzott béremelési programba, annyi pénzt nem szánt rá, hogy az ágazat dolgozóit kiemelje a legrosszabbul fizettet munkavállalók közül, így az egyébként tempós minimálbér-emelés minden évben összekuszálja az ápolókra érvényes bértáblát. Hiába van ugyanis abban képzettség és munkában töltött idő szerint részletesen bontva, hogy kinek mekkora minimális fizetés jár, az év elején emelkedő minimálbér rendszeresen elfedi ezt a differenciálást és gyakori az is, hogy az ötven éve pályán lévők is épp annyit keresnek, mint a frissen belépők: a legkevesebbet, ami adható - írta a népszava.hu.

A probléma megoldásához 30 milliárd forintra lenne szükség, az összegről február óta alkudoznak a kormánnyal az érdekvédők, eddig sikertelenül. Sőt, hiába hozzák szóba rendre a műszaki- és háttér-szolgáltatásokat végzők ügyét, akik még egyetlen fillér többletet sem kaptak, az e csoport bérrendezéséhez szükséges 8-9 milliárdra még nem sikerült forrást találni.

Kiss László, az 5.12 szakszervezet elnöke szerinmt mielőbb lépni kell, hogy maradjon ember a betegágyak mellett. A szakszervezet azt követeli, hogy a kormány adjon azonnali 50 százalékos emelést a szakdolgozóknak és rendezze végre a műszaki területen dolgozók jövedelmét is.

Továbbra is mindenki elégedetlen – állítja Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is, aki szerint a mostani 12 százalékkal sem javult az ágazat relatív helyzete, hiszen ezt az emelést januárban mindenki, a más ágazatokban dolgozók is megkapják. Azaz továbbra sem érzik azt az ápolók, hogy különleges megbecsülésben részesülnének.

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner